Emlékszem, 2015-ben Szabó Ádám Give
Me Your Love című dala nálam mindent vitt, és nem sajnáltam a
szavazatokat sem, amikor a döntőben odakerült a sor. Annyira akartam, hogy
győzzön, mint előtte senki esetében - bárhogy néztem az összes korábbi évadát A Dalnak.
Nagyon elszomorított, hogy nem jött össze neki, viszont szégyenszemre nem
követtem ezután a karrierjét. Majd 2017-ben ismét a kedvenceim között volt Ádám,
ekkor a Together című dalával, amivel a széria legjobb
színpadképét mindenképp megnyerték nálam, és nagyon mérges voltam, hogy nem
lett meg neki ezúttal még a döntő sem. Azonban valahogy ekkor is elfelejtettem
utána nézni, miken dolgozik még Ádám, pedig akkor már megvolt a yesyes formáció. De
hála az égnek, a fiúk újult erővel és egy kimagasló dallal tértek vissza
tavaly, amivel végérvényesen belopták magukat a szívembe.
Épp egy lelkileg mély időszakom vége fele voltam, amikor
beleszerettem az I Let You Run Awaybe (meg, hogy őszinte legyek,
kicsit Tomiba is, de ez mellékes). Már talán mániákusan is azt akartam, hogy
nyerjenek, főleg látva, hogy a külföldi szavazásokon sorra taroltak. A
vlogjaik, minden egyes posztjuk és daluk segített, hogy valahogy kimásszak egy
lelki gödörből, és ezt sohasem fogom elfelejteni nekik. Inkább nem részletezem,
mennyire fájt, hogy végül nem őket küldtük ki - talán jobban is, mint kellett
volna -, és féltem, nem lesz még egy ennyire ütős daluk, amivel visszatérve
tudják hozni azt a mércét, amit maguknak állítottak fel. De amikor először
meghallottam az Incomplete című számukat, az volt az első
gondolatom: A Dalban a helye. Utána nemsokkal kiderült, hogy tényleg neveztek,
és természetesen be is kerültek a top30-ba.
Nagyon csalódott vagyok ismét - bár tanultam a tavalyi évből, és előre
felkészültem mindenre -, amiért idén nem volt a zsűri nyitott feléjük, és ez nem
csak Schell Judit hiánya miatt alakult így. Rendben, aláírom, hogy ez a dal élőben talán nem
szólt annyira átütően, mint az I Let You Run Away. De attól még,
mert nem feltétlenül tudott ugyanazon a szinten működni a dolog, mint a tavalyi számuk,
igenis erős produkciókat raktak a színpadra. Valamint arról se feledkezzünk
meg, hogy olyan előadókról beszélünk, akik leülnek és az utolsó youtube és
facebook kommentet is elolvassák - és sokszor reagálnak is rájuk -, hogy az
építőkritikák alapján próbáljanak javítani a produkciójukon. Most is ez
történt: ahogy azt sokan kértük tőlük, (har)Mónikával kiegészülve és
vokalistákkal erősítve tértek vissza a színpadra. Nekem személy szerint minden jobban
tetszett, mint két héttel előtte, csak egy valami nem változott: a zsűri
pontszáma. Egyértelmű volt, bármit csinálnak a fiúk, nem akarják őket a
döntőben látni, hisz már az elődöntőbe se miattuk jutottak tovább.
De a yesyesnek igenis egyszer képviselnie kell minket! (Az én
idealista világomban legalábbis.) Annyi külföldi rajongójuk lett már tavaly – és
a számuk idén csak nőtt –, akik epekedve várják, hogy megnyerjék A Dalt. Sokan
kölcsön is szeretnék kérni őket: ha már mi nem küldjük ki ezt a remek duót,
akkor hadd kapják meg ők maguknak Ádámot és Tomit. Őszintén, én már azt se
bánnám, ha Románia színeiben mennének (főleg, hogy Tomi erdélyi), csak
sikerüljön az álmuk, és sok más Eurovíziós rajongóé - köztük az enyém is -, hogy
ott lehessenek Európa legnagyobb színpadán.
Na, de addig is, míg nem lesz a következő A Dal széria - mert már
számomra nincs A Dal yesyes nélkül - várom az újabb számaikat, és nem mellesleg
a vlogjuk folytatását. Mert nemcsak a zenéjükért lettek a szívem csücskei, hanem
az élet igenlő személyiségük miatt is, amit a vlog videóik nagyon jól
tükröznek.
Nemsokára újabb cikket szeretnék hozni a fiúkról, amiben a kedvenc
yesyes dalaimat gyűjtöm majd össze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése