2019. március 10., vasárnap

Így készül Joci és csapata az Euróvízióra


Az Eurovízió jóval a verseny előtt kérni szokott minden ország képviseltjétől egy videót, amiben mind az outfitjüket, mind pedig a színpadi mozgásukat nagyjából bemutatják, hogy kellően felkészültek legyenek, mire odakerül a sor, hogy már élesben próbálják a produkciókat. A Dal hivatalos facebook oldalára felkerült egy kisfilm arról, hogy épp ezt a videót veszik fel Jocival. Nagy örömömre úgy látszik, hogy megtartják A Dalban látott ruha szettet, valamint az ülve kezdést, és középre sétálást.
Nekem személy szerint tetszett Joci outfitje, és sokan megjegyezték a külföldi rajongók közül a reakcióvideójukban, hogy számukra is tetszetős. A mezítlábasság már jobban megosztotta az embereket, de mivel Joci úgy érzi helyesnek, ha így adja elő a számát, akkor igenis legyen így.
Két évvel ezelőtt is szinte ugyanazt a színpadképet kaptuk vissza Kijevben, mint amit A Dalban láthattunk, csak a hegedűs lány a különálló miniszínpadon volt, valamint a magyar népmesékből ismert madár motívum jelent meg a háttérben. Kíváncsi vagyok, most milyen háttér vizuált fogunk kapni. Én annyira beleszerelmesedtem abba, amit A Dalban vetítettek mögé, hogy nem tudom, miként fogják überelni. Valahogy számomra nagyon illeszkedett ahhoz a varázslatossághoz, amit a dallamvilág és Joci hangja együttesen adnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése